Képzésünk nagy erénye, hogy olyan magabiztos animációs, és filmes alapokat adunk át (mozgatás, plánozás, karakter-, és háttértervezés, képregény készítés, rajzi készség, tipográfia, élőfilmes gyakorlatok, programismeret), amelyekre az egyetemi szintű képzéseken általában már nem tudnak kellő időt szánni a komplexebb tervezési feladatok mellett.
A diákjainkat egyenrangú félként kezeljük. Visszajelzésekkel segítjük mindenki tanulási, és szakmai növekedési folyamatát. A kritizálás, minősítés nálunk nem szokás. Képzésünk határozott keretei kellő biztonságot és fókuszt adnak a nálunk tanulni, fejlődni vágyó fiataloknak. A szakmai képzés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a közösség építésére is. Az órákon való jelenlét, határidők betartása, feladatok elkészítése, a nyílt kommunikáció, és a kölcsönös együttműködés mind alapvető feltétele a képzésen való résztvételnek.
Tanáraink az elmúlt tíz évben számos olyan diáknak nyújtottak animációs képzést, akik később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Metropolitán Egyetem, vagy más magyar és külföldi felsőfokú művészeti iskola diákjai lettek. Az Illyés Művészeti Szakképzésének azonban elsősorban célja egy olyan szakmai tudás átadása, amit a diákok a két éves oktatás után azonnal alkalmazni tudnak.
Miért éppen animációt?
Az animáció szó hallatán elsőre senkinek sem az idegenszavak szótárának meghatározása jut eszébe („elevenítés, vidítás”), hanem — korosztálytól függően — Popeye, Miki egér, Bambi, Mézga Aladár vagy a Kockásfülű nyúl. Ikonikussá vált mesék, és ikonná vált rajzfilmfigurák — akik közül Donald kacsának még a lábnyomát is őrzi a híres hollywoodi járda. Egyszerre vonzó és elbátortalanító. Szinte halljuk a szülők intését: jól gondold meg gyerekem, mennyi esélyed lehet? Hát igen. Valljuk be őszintén, kevesen lehetnek világsztárok a pályára készülők közül. Ugyanakkor bárhová nézünk, számtalan gyakorlati és fontos alkalmazását láthatjuk az animációs szakmának és művészetnek.
Ma, az elektronikus informatika korában elképzelhetelen, hogy egy bármilyen kicsi képernyőn ne jelenne meg valamilyen mozgó kép, grafika – azaz animáció. A mobiltelefonok kijelzői, az internetes megjelenések, a televíziós reklámok, a digitális utcai hirdetések kivétel nélkül animációs szakemberek és művészek közreműködését feltételezik.
A vizuális — nézett és látott — világ új és rendkívül hatékony művészeti területtel bővül napjainkban. Ahogy egyre inkább terjed ez a közlési mód, egyre nagyobb az igény arra, hogy ezt az új vizuális világot ne „ügyeskezű” mérnökök, informatikusok „alkotásai” határozzák meg, hanem erre speciálisan képzett, megfelelő vizuális kultúrával, művészi szintű alkotókészséggel rendelkező szakemberek munkái.
Ugyanakkor világszerte bővül az egészestés animációsfilmek és az internetre készülő animációsfilm-sorozatok száma, amely magával vonzza ennek az iparágnak a reneszánszát is.
Az animációs képzésről
A képzés célja, hogy szakmai képesítést adjon azon jelentkezőknek, akik kreatívan gondolkodnak és érdeklődnek az animáció, a vizuális és előadóművészetek, valamint a képtervező és mozgóképes számítógépes programok gyakorlati alkalmazása iránt.
Pontos elnevezése: Mozgókép és animációkészítő nappali tagozatos, emelt szintű, 2 év folyamatos OKJ-s szakképzés
A két éves képzés során a növendékek megismerkednek az animáció alapjaival, a legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalókkal, elsajátítják mindazon szakmai ismereteket, melyeket a sikeres szakvizsgát követő munkáikban alkalmazni tudnak.
A diákok két tanév 2-2 szemeszterében teljesítenek, félévente nyilvános, előre meghirdetett „Kipakolásokon” prezentálják a félév során elkészített feladataikat.
A tantárgyi képzéshez előírt szakmai gyakorlatok is tartoznak. Lehetőségeink szerint több nyári szakmai tábort is szervezünk Amennyiben a gyakorlat nemcsak Budaörsön az iskolában, hanem – ahogy az elmúlt években – nyári táborban is zajlik, akkor a költségek egy részét (mely alapvetően az étkezési és az utazási költség), a diákoknak viselniük kell (ez az elmúlt években 15.000 Ft körüli összeg volt).
Fontos tudnivaló, hogy a képzés nem csupán digitális képzés, azaz számos olyan gyakorlat van, amikor a diákoknak papíron és hagyományos eszközökkel (ceruza, szén, festékek, filcek) kell a munkákat megvalósítani. Éppen ezért tanulóinknak az első tanév elején saját használatra rajzi eszközöket kell beszerezniük, ha nem rendelkeznek velük.”
Továbbá felmerülő költség egy-egy múzeumi belépő, ugyanis körülbelül kéthavonta tanulóinkat művészeti kiállításokra visszük
A képzés során számos szoftvert tanítunk: a Photoshop, azIllustrator, a Flash, az After Effects, az inDesignismerete ugyanúgy a képzés alapjai közé tartoznak, mint a speciális animációs programok: az Anime Studio Provagy a TVPaint. A képzés mégsem csupán számítógépes ismeretek átadásáról szól. Az oktatás végigvezeti a diákot az animációs alkotófolyamat állomásain: az ötlettől a képpontig, a forgatókönyvtől a mozdulattervezésen át a hangosításig. A számítógépes programok mellett kiemelt szerepet kapnak a hagyományos kézi rajzolás, festés eljárásai, és a térbeli, plasztikában való gondolkodás is.
A diákok hazai és külföldi művészeti alkotótáborokban és film-fesztiválokon kapnak lehetőséget ismereteik elmélyítésére. Együttműködünk az erdélyi Filmtett Alkotótáborral, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszékével, a BuSho Filmfesztivál itthon és külföldön szervezett alkotótáboraival és a Primanima Nemzetközi Animációsfilm Fesztivállal.
Tanáraink az elmúlt tíz évben számos olyan diáknak nyújtottak animációs képzést, akik később a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vagy más magyar és külföldi felsőfokú művészeti iskola diákjai lettek. Az Illyés Művészeti Akadémia képzése azonban mégsem csupán felvételi előkészítő. Célunk olyan tudás átadása, amit a diákok a két éves oktatás után azonnal alkalmazni tudnak.
Szakmai gyakorlat
Az képzés során a diákoknak szakmai gyakorlaton kell résztvenniük. Filmes szervezetekkel és filmfesztiválokkal együttműködve filmversenyeket, workshopokat szervezünk.
(Kép: szakmai gyakorlat a 2013-as nyárádszentlászlói Filmtett workshopon.)
Itt is jártunk: Animafest – Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, Zágráb.